Novella - Tíz lépés

Már hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy találkozunk. Azóta tervezgettem magamban, hogy hogyan is lesz ez így tökéletes. Messze laksz, túl messze, igaz, kocsival ,,csak’’ négy óra az út… nekem az egy örökkévalóság. Térképen kerestünk egy viszonylag kettőnk között elhelyezkedő várost, ami mindkettőnknek megfelelt. Ez a város Szeged lett. Orosháza és Baja között talán ez a legszebb, legkönnyebben megközelíthető település. Na meg azért is erre esett a választásunk, mert mind a ketten imádjuk a folyókat, tavakat. Hallani a víz csobogását, nézni az egyenletes folyását. És ha van még rá időnk, akár el is mehetünk Vásárhely elé megnézni a Tiszát. Egy héttel előbb megvettem a jegyet a vonatra, ami fél nyolckor startolt az állomásról. Két órával korábban keltem, nehogy lekéssem életem talán döntő eseményét. Görccsel a gyomromban pattantam ki az ágyból a szokásos ébresztő dallamára. Letusoltam, felkaptam a tegnap előkészített fehér, lenge ruhát, amit talán a legjobban szeretsz. Még hetekkel ezelőtt megmutattam neked webkamerán keresztül, hogy hogyan nézek ki benne, és neked nagyon tetszett. Mindig arra kértél, hogy mutassam, mutassam már magam benne. Más szóval a kedvencedet vettem fel. Felkötöttem a nyakamba a holdacskás nyakláncomat, amit szintén nagyon dicsértél. Gyorsan megettem a reggelimet, ami gabonapehely volt tejjel, megmostam a fogam és összefogtam a hajam. Még egyszer megnéztem magam a tükörben, és elégedett voltam a látvánnyal. Összepakoltam pár fontos dolgot, úgymint a telefonomat, egy kulacsnyi vizet, a lakáskulcsot, a pénztárcámat és a szendvicset a hűtőből. Fogtam az oldaltáskámat, felvettem a barna bőr sarumat, és hangtalanul becsuktam magam mögött az ajtót. Villámsebességgel elrobogtam az állomásra, ahova fél órával korábban érkeztem. A vonat tíz perccel hamarabb beért, így gyorsan leültem egy szabad helyre, egy kisgyerekes anyukával szemben. A nővel beszélgetni kezdtünk, amit utólag meg is köszöntem neki, mivel így lényegesen gyorsabban telt az idő. Szeged Rókusnál a fiatal anyuka és a kislánya integetve kiszálltak, nekem meg így lett időm görcsölni mindenen, noha nem sokkal ezelőtt az útitársaim próbáltak lelket önteni belém. Még a kislány is nevetve mesélt mindenről. Ez a halvány bátorság is elszállt mostanra, így inkább néztem az elsuhanó várost, hogy megnyugodjak. A vasútállomásig sikerült úgy-ahogy összeszedni magam, így kevéske magabiztossággal szálltam le a vonatról. A peronon állva megfordultam, és néztem a lassan guruló vonatot. Ugyanolyan tempóban kezdtem el én is sétálni az épület felé, ahol már szinte futottam a bejáratig. Átlépdeltem a kockaköves padlón, és kiléptem a nagy fa ajtón. Eltipegtem a legközelebbi átkelőig, amikor átnézve a túloldalra megtorpantam. Még a szívem is megállt egy-két pillanatra, amikor belenéztem az ismerős, mégis ismeretlen szemeidbe, amik élőben még szebben csillogtak. A te tekinteted is meglepődést sugárzott, ami mérhetetlen örömmel vegyült.

Tíz lépés meg egy piros lámpa választott el attól, hogy a nyakadba boruljak.